2014. március 5., szerda

Üdvözlet

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy létrehozok egy blogot, nem is annyira azért, mert nélkülözhetetlennek érzem a blog írást az életemben, hanem inkább azért, hogy a munkáim itt mindenki számára megtekinthetővé váljanak, hiszen sokan nem követik a Facebookon posztolt képeket és írásokat. Úgy gondolom, hogy a rekonstrukciók, amiken dolgozom, egy közös célt szolgálnak, nemzeti hagyatékunk megőrzését és továbbörökítését az utókorra. Ehhez mindenkinek hozzá kell tudnia férni, különben semmi értelme az egésznek. Így aztán a blog írás mellett döntöttem, amit az a tény is igazol, hogy így legalább kommentárral illethetem a képeket és videókat. Remélem lesz, aki számára okoz az olvasás pár önfeledt pillanatot, mert nekem már akkor megérte foglalkozni ezzel. Első posztként megosztanék pár rajzot, amiket az előtt készítettem, hogy a 3D tervezés ismereteit elsajátítottam volna. Bár művészibb megközelítés, mégis sokkal időigényesebb, és pont azt a funkciót mellőzi, ami a 3D tervezés előnye, hogy a tudományos kutatások eredményeinek napvilágra kerülésével változtatni lehet rajta. Így az én 3D rekonstrukcióim soha nincsenek készen teljesen, csak "aktuális" állapotban tartom őket, és ha kiderül valami új felfedezés, ami változást eredményez a rekonstrukcióban, egyből készül a következő verzió. Íme, hát első naiv szárnypróbálgatásaim eredménye:

Pécs

Pécs


Magyaregregy

Tata